en
hu
InfTars - Információs Társadalom
Full Article: [pdf] DOI: http://dx.doi.org/10.22503/inftars.III.2003.3-4.4 Language: hu Author(s):  Barlow John Perry
Title: Hogyan adjuk el a bort palack nélkül Subtitle: a szellem gazdaságtana a Világhálón Abstract: A szerző által közreadott kivonat hiányában a szerkesztők úgy vélik, néhány idézet jobban megfelel a szerző megvilágosító erejű (és ugyanakkor vitatható) gondolatainak érzékeltetésére, mint bármilyen összefoglalás: „Hogyan védhető meg egy bizonyos tulajdonunk, ha az végtelen mennyiségben reprodukálható és ugyanakkor – akár az egész világon – költségek nélkül és a tudtunk nélkül terjeszthető, miközben még csak ki sem kerül a tulajdonunkból? Hogyan lehet a szellemi munkával pénzt keresni?” „Mivel ma már lehetséges, hogy az egyik elméből a másikba anélkül juttassuk el a gondolatokat, hogy a folyamat során fizikailag bármikor is megjelenítenénk őket, most már nem csupán a gondolatokat hordozó eszközöket, hanem magukat a gondolatokat is birtokolni akarjuk.” „Az elkövetkező években az emberek közötti információ- és árucsere legnagyobb része a jelenlegi fizikai formákból átkerül egy virtuális valóságba, ami nem kézzelfogható anyagból, hanem ugyanabból a másfajta anyagból tevődik össze, mint az álmaink.”

Title: Selling Wine Without Bottles Subtitle: The Economy of Mind on the Global Net Abstract: Without an abstract provided by the author the editors believe that some quotations would better serve the purpose of conveying Mr. Barlow's enlightening (and debatable) ideas than any summary of his paper: „If our property can be infinitely reproduced and instantaneously distributed all over the planet without cost, without our knowledge, without its even leaving our possession, how can we protect it? How are we going to get paid for the work we do with our minds?" „Without our old methods of physically defining the expression of ideas, and in the absence of successful new models for non-physical transaction, we simply don't know how to assure reliable payment for mental works." „Since ir is now possible to convey ideas from one mind to another without ever making them physical, we are now claiming to own ideas themselves and not merely their expression." „While technology may undo law, technology offers methods for restoring creative rights." „As it is most helpful to understand light as being both a particle and a wave, an understanding of information may emerge in the abstract congruence of its several different properties which might be described by the following three statements: Information is an activity. Information is a life form. Information is a relationship." „The protections which we will develop will rely far more on ethics and technology than on law. Encryption will be the technical basis for most intellectual property protection." „In the years to come, most human exchange will be virtual rather than physical, consisting not of stuff but the stuff of which dreams are made."
The publication of the Journal is supported by Budapest University of Technology and Economics.