| Abstract |
A szerző az információs forradalom történetéből kiindulva tesz kísérletet arra, hogy a késő modernitás némely sajátosságára hívja fel a figyelmet. E szociológiai megközelítés azt hangsúlyozza, hogy a késő kapitalizmus káosza nemcsak a reménytelenség s a technológiai elidegenedettség terepe, hanem e folyamatok mellett nem-szándékolt következményként újra és újra létrejönnek az ellenőrizhetetlen kreativitás, és a rendszer logikájától időlegesen leváló “árnyékos területek” is. A kultúra ott és akkor mutat meglepő minőségi változást, ahol s amikor nem is várnánk, s a futurológusok, utópisták, vagy éppen hosszú távon tervezők “legszebb álmai” úgy válnak valóra, hogy már a manifesztáció pillanatában másodlagosak a megjelenő új érték- és vonatkoztatási keretekben értelmezve.
|